Egy közösség, amihez érdemes lesz csatlakozni

 

Csütörtök este tartotta alapító rendezvényét, első kísérleti közösségi összejövetelét a BeerBQ Sörközösség Baján, a Szentháromság téri Borbistro új pince helyiségében. A szervezet életre hívói nem mások, mint a nyári nagysikerű BeerBQ – 1. Bajai Kézműves Sör- és Streetfood Fesztiválszervezői, Éberfy István, Lencsés Péter és Kovács Tamás. A sörközösség havi rendszerességgel tervez a jövőben  összejöveteleket, melyek során meghívott kézműves sörfőzdék tartanak kóstolóval egybekötött előadásokat az aktuális trendekről, érdekességekről, műhelytitkokról, lesz szó gasztronómiáról és számos kapcsolódó témáról. Magyarul minden alkalommal jókat lehet majd inni és enni, és ami a legfontosabb: a közösséghez hamarosan csatlakozhatnak az érdeklődők.

 
 

Az első történelmi összeröffenés a Kapucinus Sörfőzde bemutatójával kezdődött.  Késmárky Attila a sörtörténelembe adott bepillantást, érdekes történetekkel szórakoztatta a közönséget, miközben a sörkóstoló alkalmával a vendégeknek lehetőségük nyílt végigkóstolni a teljes jelenlegi kínálatot – a búzasörtől kezdve a barna sörön keresztül a bivalyerős Illuminátorig. Emellett megtudhattuk, hogy mikor milyen sört gyártanak és miért, milyen hibák fordulhatnak elő és hogyan változtathatja meg valaki sörfogyasztási szokásait. Menet közben sok kérdés érkezett, melyre rövid, de kimerítő válaszokat kaptunk.

 

 Késmárky Attila és Lencsés Péter
 

A sörös szakasz után Bárdos Viktor tartott rövid előadást a Janchili szószokról. A bátaszéki vállalkozás termékei annak ellenére is jelentős népszerűségre tettek szert, hogy mindössze néhány éve vannak jelen a piacon. Köztük vannak enyhén csípősek, de olyan is akad, ami rendesen pusztít. Mint megtudhattuk a Janchili névvel Viktor elhunyt bátyja, János előtt tiszteleg.

 
 
 
Az előadások közben az udvaron javában zajlott a grillezés.  A vacsora gazdag választékában többféle steak, csevap, sertés tarja, csirke comb és grillezett zöldségek is szerepeltek, amit természetesen a Janchili szószokkal lehetett egy kicsit még pikánsabbá varázsolni.
 
A sültes tál nagyon nem tévesztett
 

Az édesszájúak desszertként süteményeket fogyaszthattak, aki pedig a kesernyésebb ízeket kedvelte, leguríthatott még néhány pohár sört, miközben az asztalok mellett folyamatosan zajlottak a beszélgetések, hiszen a BeerBQ Sörközösség elsődleges célja a sör- és gasztrokultúra terjesztése és a közösség-építés.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

0